A motiváció nagyon erős dolog, és Olivér nagyon akart Anyák napjára ajándékot készíteni anyukájának és a másik nagymamának. A gyúrást persze inkább én csináltam, mert azt ő megunta hamar, de a színeket egyedül rakta ki és a locsolás, simogatás is tetszett neki. A végén nagyon büszke volt a műveire. A Flickr-re tettem fel még képeket.

Leírom, hogy csináltam a karkötőket - azok számára, akik még nem csináltak ilyet, de szeretnének: 

A kézfejemre, de inkább kicsit feljebb, az ujjaimra tekertem a gyapjút jó vastagon, de ott is igyekeztem szűkebbre venni, mivel már az első nedvesítés után meglátjátok, mennyire nyúlik az egész, megszűnik a gyapjúnak az a rugalmassága, ami szárazon megvan. Összefogtam   tehát szárazon, gyűrű alakúra, és megtűztem a nemezelőtűvel - mondjuk 4-5 szurkálással. Többel nem szabad, mert az összeszorítaná a gyapjút. 

Nagyon finoman elkezdtem meleg, szappanos vízzel simogatni, formázgatni  (vagyis a széleit behajtani). Pár perc múlva ráfektettem a szárazon előkészített, más színű gyapjúcsipedeteket (tényleg csak nagyon keveset), amiket finoman átnedvesítettem, áthúztam a szappanos vízen. Mindezt egy kis műanyag tálcán, amibe egy buborékfólia darabkát tettem.

A kis gyapjúcsipedetek persze nem nagyon akartak a helyükön maradni, ezért egy zsebkendő méretű puha függöny darabba hajtottam a karkötőt és így, ismét meleg, szappanos vízzel locsolgatva, körbe körbe simogatva, óvatosan tömörítettem. Ha túl soknak tűnt a szappan  vagy a víz, kinyomkodtam, és folytattam. Viszonylag gyorsan, kb. 5-10 perc múlva már volt olyan állapotban, hogy a hálót levéve lehetett folytatni.

Először buborékfólia darabkán, majd bátrabban egy bambusz tányéralátéten gyúrtam tovább, úgy hogy körbe forgattam a tenyerem alatt és sodortam, mint a buci nudlit. Közben kapta a forró (már nem szappanos) vizet és lehetett egyre nagyobb erőt kifejteni. Volt, amelyiknél kellett is, mert túl nagyra sikerült és "össze kellett menetni". A végén még a nyújtófát is bevetettem a végső tömörítéshez.

Utána öblítés, a második vízbe kicsi ecet hozzáadásával. Pohárra húztam pár órára, de ez nem is lett volna fontos. Van közöttük egész puha, amit biztos lehetett  volna még tömöríteni, (a piros-fekete) meg van közöttük olyan kemény, hogy csak na, meg van közöttük pont jó is.

Ezt a karkötő készítés technikát persze nem én találtam ki. Bulkay Julianna könyvecskéje volt az egyik kiinduló alap és egy YouTube videó a másik.

 Mi az a medvehagyma? Egy jó kis kirándulás Kisgyón felett, a Bakonyban, azután 3 óra levélmosás, vagdosás, olajozás, sózás, tömködés üvegekbe, megint olajozás.

Az előbbieken túl felséges zsenge fokhagyma-illatú snidling, ami a fenti tartósítás után szinte minden ételbe illik, és ha az élettani hatását is figyelembe vesszük - minden bajra orvosság.

Nekem nagyon új volt, mivel eddig sem gyógy- sem nem gyógynövényt nem gyűjtögettem. Feltéve, hogy nem tépkedtem hozzá gyöngyvirág levelet, nem bánom, hogy megismerkedtem vele. A mai mascarponés tészta kapott belőle rendesen és csak javára vált.



A net tele van változatos receptekkel, de nekem a fő gondom nem az volt, hogy mibe és hogyan tegyem, hanem a tartósítás, mivel vagy 4 kilót szedtünk. Végül a fent leírtak mellett döntöttem, bízva abba, hogy nekem is eláll (ha előbb el nem fogy) egy évig, mint azt több helyen olvastam.

Ennyi lett.





Ja, ez egy filces blog :)
Azért csináltam ma egy karkötőt, de ezt nem szabad magában fotózni.

A héten készült ez a vén marabu.
Majd csinálok fiatalabbat is. :)

A kedvenc linkeket elkezdtem felmásolni a könyvjelzők közül, de rájöttem, gondot okoz, melyik weblapot hagyjam ki, annyi a világhálón a szuper nemezes lap. Így aztán a többség maradt a gépen, a könyvjelzőknél. A magyar lapok is mind (?) megvannak,  és mivel senkit sem szerettem volna kihagyni, a linklista maradt a kedvencekben.

Ezt tettem az állólámpa kisebbik burájával. Amikor körbevettem alufóliával, csak a túl vakító fényét akartam sötétíteni. Hiba volt. Ott ültem fél méterre az olvadozó műanyagtól és csak akkor szagoltam ki (szó szerint), mi történt, amikor felálltam és három méterrel odébb mentem. Szóval úgy látszik, az élemedett kor sem ment meg a hülyeségtől...

Kislámpa-mániás vagyok, vagyis szeretem, ha látok, pont ott, pont annyira, amennyire kell. A mánia abban nyilvánul meg, hogy kislámpa / kislámpák nélkül nem érzem jól magam. Így adta magát, hogy most lámpaburát kell csinálnom az olvadék helyett. Elkészült. Még nem egészen tudom, hogyan lesz felapplikálva, de biztos, hogy a fényt oda engedi majd a szemem helyett, ahová kell. Olvadni meg miért olvadna?

Egy műanyag cserepet burkoltam körbe gyapjúval. Amikor benedvesítettem és simígattam, a súlya miatt nem igen akart a helyén maradni, de a szálak már kapaszkodtam annyira, hogy fektetve gyúrtam, tovább mindig forgatva, az éleket elszappanozva. Jó vaskos, remek tartása van, mégis pihekönnyű. Ezen a vázán száradt, nem is nagyon kellett formára igazgatni.

Borijanka viselni fogja a karkötőket, sőt kis is gyöngyözi majd. Jó ötlet!
Mivel anyukájával együtt tele vannak kreatív ötletekkel, biztos szuper lesz. Remélem küldenek képet a kigyöngyözött karkötőkről, akkor felteszem azt is.

A

A "húsvéti karkötők" csoportban... a legszebbet külön is megmutatom:

Holnap jön Borijanka, biztos értékelni fogja, abszolút neki való.
Egy keveset a készítéséről is írok. Születése előtt másnak képzeltem... De mint már annyiszor, a gyapjú megint más arcát mutatta.
Hihetetlen, mire képes (magától), szinte ő vezet végig a folyamaton: - Ilyen szeretnék lenni!-
Akik nemezelnek, tudják, mire gondolok, akik nem - ahogy a címben írtam: próbálják ki. Nagy élmény.