Ezt tettem az állólámpa kisebbik burájával. Amikor körbevettem alufóliával, csak a túl vakító fényét akartam sötétíteni. Hiba volt. Ott ültem fél méterre az olvadozó műanyagtól és csak akkor szagoltam ki (szó szerint), mi történt, amikor felálltam és három méterrel odébb mentem. Szóval úgy látszik, az élemedett kor sem ment meg a hülyeségtől...

Kislámpa-mániás vagyok, vagyis szeretem, ha látok, pont ott, pont annyira, amennyire kell. A mánia abban nyilvánul meg, hogy kislámpa / kislámpák nélkül nem érzem jól magam. Így adta magát, hogy most lámpaburát kell csinálnom az olvadék helyett. Elkészült. Még nem egészen tudom, hogyan lesz felapplikálva, de biztos, hogy a fényt oda engedi majd a szemem helyett, ahová kell. Olvadni meg miért olvadna?

Egy műanyag cserepet burkoltam körbe gyapjúval. Amikor benedvesítettem és simígattam, a súlya miatt nem igen akart a helyén maradni, de a szálak már kapaszkodtam annyira, hogy fektetve gyúrtam, tovább mindig forgatva, az éleket elszappanozva. Jó vaskos, remek tartása van, mégis pihekönnyű. Ezen a vázán száradt, nem is nagyon kellett formára igazgatni.