Ez a két fejpánt is karácsonyra készült. Övként is lehet használni.

EZZEL A VIRÁGCSOKORRAL KÍVÁNOK MINDEN KEDVES LÁTOGATÓMNAK

 BOLDOG KARÁCSONYT!!!

*

*

*

Eddigi fő művem ez a papucs, amivel igaz ami igaz, nagyon-nagyon sok munka volt. Innen-onnan csipegettem össze a készítés módját és most magamnak is leírom a menetét, mert lehet, hogy olyan soká állok neki a következőnek, hogy addig el is felejtem.

Kartonpapír sablonra raktam ki a gyapjút, a belső színt hat rétegben. Kétrétegenként fordítottam és vizeztem. A külső színnél már csak négy réteget tettem fel, mert belefáradtam a tépkedésbe. Egy éjszakára úgy maradt, aggódtam is, mennyire ázik át a papír, de végül is nem okozott gondot. Ma nekiláttam a simogatásnak, amúgy papírostól. A felvágás után a sablon kiszedésénél nagyon észnél kellett lenni, nehogy leszedje a legelső, vagyis a legbelül lévő réteget.  Kézben nemezeltem ezt követően, jó sokáig (kb. egy óra, darabonként) színén és a visszáján is.
Így nézett ki:

Ezt gyúrás követte, amíg el nem kezdett szépen kisebbedni. Most először használtam autó-gumiszőnyeg alátétet, mert keményebben lehetett rajta dolgozni. A gumiszőnyeg miatt itt rongyba (pelenka) tekertem a papucsokat és forró vízzel locsolgattam. Egy idő után úgy éreztem, lehet alakítani a bebújós részt is. 

A friss vágásokat kicsit simogattam szappanos kézzel, aztán ismét forró vizes gyúrás: sokszor, sokszor.

Mivel az öcsémnek lesz, próbáltam kb. 42-es méretre belőni, ami centiben úgy 27 cm lenne. Hát ezt kellett az utolsó gyúrásokkal elérni. Vagyis addig gyötörtem, amíg annyi nem lett, hozzátéve, hogy 33 cm-ről kellett visszafejlődni 27-re. Zárásként a legnagyobb fakanalam fejével csapkodtam még egy darabig.

Öblítés után addig alakítgattam, nyomkodtam, amíg az itt látható formát fel nem vette. Ez volt a legkönnyebb, legkellemesebb része az egész procedúrának. Szépen áll a lábán, ki sem kellett tömni, annyira stabil. Most már csak száradnia kell.

Szóval nem is igaz, hogy nem tudom, mikor állok neki egy újabbnak, mivel már tervezgetem egy helyes kis gyerek papucs készítését. Biztos, hogy ezzel rendesen megdolgoztam, de nagyon szórakoztató volt.

Amikor ezeket a sálakat kiraktam, messze nem voltam biztos a végeredményben - gondolok itt a találkozási pontokra, a lyukak végső méretére, stb. Aztán sikerült úgy összemenetnem, részben a végén adott forró vízzel, részben az alapos csapkodással, hogy elégedett voltam a végeredménnyel. Sálnál szerintem az a lutri, hogy viselhető-e a nyak köré tekerve a kabát alatt is, vagy csak dekorációként a kabát felett.

Jelentem kipróbáltam, a nyak körül is hordható, puha, szépen simul, nem merev, nem vaskos. 

Pont jó :)

Mindig olyat szeretek csinálni, amit addig még nem... 

Ebből következik, hogy mindig éppen tanulok valamit, a tanulás buktatóival egyetemben. Most éppen ezen tálkák formázása volt a házi feladatom. Papírsablonon készültek, egy kivételével szalag gyapjúból, gyúrással.

Itt is sorban elkövettetem az elkövethető hibákat, de a javításukat is módom volt gyakorolni. Ezt most nem részletezem (miért rontanám a renomémat :) de e-mailben szívesen, ha valakit érdekel.

Mivel kicsit kisütött a nap és én csak napfényben tudok elfogadhatóan fényképezni, futottam gyorsan pár fotót összehozni, pedig a lila alja még enyhén nedves volt, mivel tegnap készült. A négyből egyébként a kis kék nagyszájú volt az első, és mint írtam, a lila az utolsó.
Ich habe gern immer zu tun, was bis jetzt noch nicht. Deswegen mache ich mehrere Fehler, aber ich habe auch die Möglichkeit diese zu verbessern. Darüber aber will ich nicht sprechen (warum würde ich mein Ruf schäden). Die Sonne ist aufgegangen, so beeile ich mich fotografieren.

Ez a két sálacska (a sárgás 18x160, a kékes 15x130) kétszer lett meggyúrva. (Mintha a magyar nyelvből hiányozna a szenvedő szerkezet, amikor nem az a fontos, hogy ki, hanem az, hogy mit :)))

Első körben a lyukak gyúrás után jelentősen összementek, ráadásul nem azonos mértékben. Száradás után sehogy sem tudtam megbarátkozni az összképpel, ezért másodszor is végigvagdostam a lyukakat, immár száraz állapotban. Utána ismét kb. kétszer kétszázat görgettem, egészen lazán,  nedvesen kicsit meghuzigáltam a szélét és hagytam száradni. Ez lett a végeredmény. A kék már kirakásnál is kisebb volt, mivel az először készített sárgásat túl nagynak találtam. De függetlenül a kirakási nagyságtól, a kék tömörebb is. Mind a kettő pihe-puha és a súlyuk 5, ill. 7 deka.

Van egy jól sikerült virágom :) és valaki kérte, hogy készítsem el lila árnyalatból is. Kettőt készítettem, másféle lilákból. Az "eredeti" hatalmas nagy, a mostaniak már hordhatóbbak - ami a méretet illeti - mert a virág átmérője 8-9, a lábbal együtt kb. 15 centi.

A közepét most is egy hungarocell tojáson kezdtem,

majd kézben fejeztem be:

A szirmokat a már régebben leírtak szerint nemezeltem és gombostűzve, pohárba nyomva szárítottam:

Aminek viszont nagyon örülök, az az festés. Laurának köszönhetem, hogy inspirációt adott. Tavasszal már próbálkoztam a festéssel, de olyan  eredménnyel, hogy elment a kedvem egy időre. Most viszont szalaggyapjúval álltam neki. Igyekeztem részben egyenletes színt (a narancsnál), részben többféle árnyalatot létrehozni. Semmi kutyakefés "kártolás", mint a tavaszi festésnél, amit bundagyapjúval próbáltam és a legóvatosabb kezelés ellenére is jól összefőtt. A mostani festés egy nap alatt megszáradt és az egyik virágnál már a saját lilámat használtam. A lila egyébként türkizkékből és pinkből jött létre (csak ilyenem volt). A világos sárgás zöldes pedig citromsárgába kevert leheletnyi kékből. A többárnyalatú lilához festés közben a fazék egyik felébe töményebb kéket öntöttem és nagyon nem bolygattam a festőlét.

Ami némi aggályt jelent, a szín rögzítése. Az első öblítőlé jól elszíneződött, a második, amibe ecetet is löttyintettem, az már nem, ami azért nem nyugtatott meg teljesen.  

Téli szél lengeti a mai sálat...

Ez nem háromszögletű, hanem klasszikus, hosszúkás forma. A két végén és a közepén rojtok vannak. Most már tudom, mit csinálnék másként rajta, de azt majd legközelebb.

Itt még a szeme nincs rendben. Mivel nagyon kilógott az összképből, ezért tompítani kellett egy flitterrel (köv. kép). A belseje üreges, száradásnál papírtörlővel tömtem ki egy kicsit. Lehetett volna több réteget is feltenni, de azért így is jól tartja a formáját.

Kivettem a szabadba is, hogy más fénynél is látni lehessen.
Egyébként úgy készült mint egy szemüvegtok, csak másként :)

Adventi vásár

Jó volt, annak ellenére, hogy hideg volt kinn állni. Sok tapasztalatot nyújtott.

A vásár előtti utolsó nekibuzdulásként készítettem néhány kitűzőt. Először ki kellett kísérletezni papírhajtogatással, hogy nagyjából milyen a kála "szabásmintája". Két különböző méretet csináltam, a kicsi virágfeje kb. 5 cm, a nagyé 9-10. Az összeállításnál megpróbáltam a hímzőfonallal összevarrni, de nem találtam szépnek azt, ami a hátulján látható volt. Igaz, a kitűző alap is csak varrva van, de az lényegesen kevesebb öltés. Aztán jött a hobbi boltban kapható ékszer ragasztó. A neten nagyon sok gyönyörű virág van, fogalmam sincs, hogy állítják össze, biztos titok (vagy lehet, hogy ragasztják?). Az viszont nem titok, hogy a beragasztózás után vastagon körbetekertem papírzsebkendővel, ruhacsipesszel összefogattam és így maradt egy éjszakán át. Ja, és úgy szárítottam a nedves nemezt, hogy a kívánt hajlításokat gombostűvel fogattam meg.

Két nap múlva megyek az adventi vásárba és mindenféle nemez munkából szeretnék vinni egy-két darabot, ezért gőzerővel dolgoztam az elmúlt napokban. Ilyen rácsos sálat utoljára tavaly karácsonyra készítettem két családtagomnak és mivel ők nagyon szeretik (sőt, nekem is tetszik, majd én is kapok egyet) hát tegnap nekiálltam és ez a kettő született. Kirakásnál 1 méter 80 volt az egyik és 2 méter a másik. Kb. 20-25 cm-t mentek össze, az éppen még elfogadható mértékben. Egy szín két árnyalatával készültek, a zöldesbe díszítésként a göndör és fényes (ez utóbbi a képen sajnos nem jött ki ) wensleydale szálakat tettem. Lapos háromszög formájuk van, részben mivel a 60 cm széles asztallapom ezt teszi lehetővé, részben mert sálként vaskosabban nem is lehetne a nyakba tekerni. A súlyuk 6, illetve 8 deka.

Elkészült a harmadik halacskám, jó pár óra munka volt vele. Itt is először nyers színű gyapjúból alakítottam ki a formát, a színeket és a mintát utána szurkáltam rá. Gyerekkoromból igyekeztem visszaidézni a láncöltést, kis próbálkozás után ment is. Nem gondoltam, hogy a kész nemezre ilyen könnyű hímezgetni.

Gyorsan kihasználtam a ki-kisütő napot és a még nedves pántokkal felszereltem a már említett csuklómelegítőket.  Mindkét végére csináltam egy kis nyílást és abba hurkoltam a pántot. Visszafordítva csomózás nélkül is a kézen marad, nagyjából, úgy, ahogy az első képen látszik. Illetve egy kötés kell legyen rajta, a tenyér felőli részen, ezért a pántot puhára érdemes készíteni. Ezt tudtam kitalálni ahhoz, hogy különböző csukló méretekre is jó legyen. A pántok kb. 75-80 cm hosszúak, maga a karperec pedig tetszőleges magas és kicsit kisebb, mint a csuklónk kerülete. A végén a gyúrással lehet segíteni rajta, ha netán túl nagy az áthajló rész, mivel az itt nem lehet.

 

Most egy időre evvel a fehér-pirossal elbúcsúzom a nyakláncoktól és fülbevalóktól. Ehhez már nem is csináltam karperecet. Az az igazság, hogy nem szeretek egymásután egyformákat vagy nagyon hasonlókat csinálni, általában párhuzamosan készül több minden. Most például csuklómelegítőnek, vagy karkötőnek is nevezhető dolgokat készítek, egyrészt divatos, másrészt jót tesz a golyógyúrásban megfáradt ízületeknek :)

Gondot okoz, hogy csak napfényben tudok elfogadható képeket csinálni. Lehet, hogy tovább kellene képezni magam fotózásból.

Mutatom külön a fülbevalót is, mert ez most nekem jobban tetszik, mint a turbános.

Először a sok bogyóból és ugyanannyi csíkocskából ez a karkötő készült. Gumis damilra fűztem föl zsákvarrótűvel, a várakozással ellentétben, teljesen gond nélkül.

Utána, mivel benne voltam a zöldben, próbáltam egy nyakba- és fülbevalót is hozzáképzelni. A nyakláncnál kevesebb csíkocskát használtam, mert dzsungel jelmezt csak nem akartam kihozni a dologból. A fülbevaló szintén két bogyóból indult ki, amit turbánszerűen körbetekerem egy-egy kis nemez csíkkal, amit rá is öltögettem. Elég jó stabil lett és a cérna sem látszik ki. A fém részt azért nem volt gond rögzíteni, mert ráhúztam a kis csík végére a varrás előtt.

 

A fülbevaló itt áll külön is, talán egy kicsit jobban látszik, miről van szól. Napfény nélkül, hiányos fotófelszereléssel (és tudással) nem annyira vagyok elégedett a képekkel, de hát ez van.

Van egy-két fehér alapon piros márványos golyóm is, lehet, hogy nekiállok még abból is összehozni egy garnitúrát, mert a zöldből most elég - és gondolni kell a karácsonyra is.

A golyókészítést egyébként "gépesítettem". Szépen ülve, lazán összeállítottam őket, mivel elég sok kellett, kézben hömpölygetve, amíg kifogástalan gömb alakjuk nem lett. Úgy dió méretűek voltak ebben a stádiumban. Mivel a monotóniát hamar meguntam, ezért másnapig szépen várták a további sorsukat. Kissé ki is szikkadtak, akkor viszont meleg, ill. forró víz és adj neki, gyúrás. Ez volt a fárasztóbb. Végül cseresznye méretnél álltam meg.

Ezek a szütyők nem az elmúlt két napban készültek, de most lettek fotó érettek. Elárulom, hogy tényleg nagy elánnal dolgozom, mert elhívtak egy bemutató foglalkozással (!) egybekötött adventi vásárra és mivel ilyenen még nem voltam, nagy izgalommal készülök. Ami új volt nekem is az eddigi szütyőkhöz képest, az az, hogy száradáskor puha papírral -tudjátok, milyenre gondolok- jól kitömtem a vastag nemez holmikat (a kis kéket kivéve, de annál is pótolni fogom) és így remekül megtartották a gömbölyded formát.

Annyira tetszik ez a részlet, hogy lehet, hogy lecserélem a fejlécet, addig is megmutatom az újabb halacskám szemét közelebbről. Flittereztem is egy részét, de nem biztos, hogy ez bevett gyakorlatom lesz a jövőben :), bár ennél csak nagyobb flitterek létezhetnek.

...és így néz ki egyben. A fényképezéssel sokat kínlódtam, nem túl eredményesen, itt pl. felültettem a gép állványára, mert megállni nem nagyon akart. Az alsó kunkor támasztékként funkcionál, persze csak nálam, mert egyébként a halacska avval kotorta meg a tengerfenék iszapját, hogy felkeverje az ott rejtőzködő táplálékot. A páncélzata pedig a védekezést szolgálta, mert mint egy teknős, oda tudta visszahúzni a fejét veszély esetén.  A farokúszói  támasztékként is, lábként is működnek, talán azt a pillanatot kaptam el, amikor a bojtos úszó kimászott a szárazföldre :)

(Bocs.)

A tűnemezelt halacskának az úszói külön készültek és csak a legvégén applikáltam fel a testre. Az egész kb. 8-10 cm hosszú. Jó keményre szurkáltam, ezért nagyon stabil, de még így is inkább dekoráció, mint játék. Elég sok időt vett igénybe, talán 5-6 órát, persze apránként.

Visszatértem a tűnemezes nyakdíszekhez. Leginkább azért, mert tévézés közben remekül lehet böködni. Kétségkívül általában begyűjtök egy-egy kis szúrást, de olyan vészes még egy sem volt, hogy emiatt a dupla szórakozást mellőzzem.

A gyapjút úgy érzem, leginkább bőrrel szabad kombinálni (most persze éppen flitterezek egyet - nincs még kész), ez a kettő legalábbis olyan. A lilához fülbevaló is készült. A bőr áthajtásnak az az egyik funkciója, hogy tompítja a szív formát. A másik, hogy igen meg kellett gondolni a bőr csomózását, mert eléggé hangsúlyos elem, ezért is vezettem végig elöl, hogy aztán csak lenn kelljen megkötni.

Ez az eleje:

A következő nyakláncot már egyszer feltöltöttem, de Ági kérte, hogy az elejét jobban mutassam meg:

Nekiálltam első svájci sapkámnak, vagy mondjuk barettnek. A sablont egy kartondobozból vágtam ki. A legnagyobb fedőm lett volna a minta (körző nincs a házban), de számítva a zsugorodásra, a fedőt kicsinek találtam, ezért kb. 5 centivel nagyobbra vágtam ki a mintát. Átmérője végül 41 cm lett. Amikor kész volt a gyúrás, azért megijedtem, mert bár jól összeállt a gyapjú, de a zsugorodás még váratott magára. Aztán a jó forró víz és még vagy négy nekiveselkedés meghozta a várt méretet, a kész sapka átmérője 31 cm lett. Három óra munka (szórakozás) volt vele...