A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tűnemez. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tűnemez. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 16., kedd

Elkészült a harmadik halacskám, jó pár óra munka volt vele. Itt is először nyers színű gyapjúból alakítottam ki a formát, a színeket és a mintát utána szurkáltam rá. Gyerekkoromból igyekeztem visszaidézni a láncöltést, kis próbálkozás után ment is. Nem gondoltam, hogy a kész nemezre ilyen könnyű hímezgetni.

2010. október 26., kedd


Annyira tetszik ez a részlet, hogy lehet, hogy lecserélem a fejlécet, addig is megmutatom az újabb halacskám szemét közelebbről. Flittereztem is egy részét, de nem biztos, hogy ez bevett gyakorlatom lesz a jövőben :), bár ennél csak nagyobb flitterek létezhetnek.



...és így néz ki egyben. A fényképezéssel sokat kínlódtam, nem túl eredményesen, itt pl. felültettem a gép állványára, mert megállni nem nagyon akart. Az alsó kunkor támasztékként funkcionál, persze csak nálam, mert egyébként a halacska avval kotorta meg a tengerfenék iszapját, hogy felkeverje az ott rejtőzködő táplálékot. A páncélzata pedig a védekezést szolgálta, mert mint egy teknős, oda tudta visszahúzni a fejét veszély esetén.  A farokúszói  támasztékként is, lábként is működnek, talán azt a pillanatot kaptam el, amikor a bojtos úszó kimászott a szárazföldre :)
(Bocs.)


2010. október 21., csütörtök


A tűnemezelt halacskának az úszói külön készültek és csak a legvégén applikáltam fel a testre. Az egész kb. 8-10 cm hosszú. Jó keményre szurkáltam, ezért nagyon stabil, de még így is inkább dekoráció, mint játék. Elég sok időt vett igénybe, talán 5-6 órát, persze apránként.

2010. szeptember 8., szerda

Úgy látszik, használt, hogy a hétfői bejegyzésben nyilvánosan színt vallottam a nyári "semmittevésről", legalábbis annyiban, hogy most már nagyon be akartam fejezni a marabut. Meg is mutatom izibe.
Valami vastagabb, műanyag borítású villany vezetéket vettem pár métert, abból alakítottam ki a vázat, persze az egész nem olyan stabil, a széles tappancsok ellenére sem. A fotózáshoz is támaszkodnia kellett, ahogy a képen is látni. Először a drapp gyapjúval alakítottam ki a teljes formát, úgy nagyjából, azután alakítgattam és öltöztettem fel. Gyerek kezébe nem való, mert nincs keményre szurkálva. Inkább csak úgy nézegetni :)

2010. március 22., hétfő


Megszületett a harci mamutom, bár Kisgömböcnek is elmegy, mert csak nőtt, csak nőtt, csak nőtt. Nyers színű gyapjúból van az egész, csak egy vékony ruhát kapott a  natúr barnából. Csináltam hozzá 4 szál drótocskából vázat, de igazából nem látom a jelentőségét, ennél a méretnél legalábbis. A stabilitását a keményre szurkált vastag lábak adják. A háta sokkal puhább. A szurkálással remekül lehet kisebbíteni, persze ennek megvan a határa. Növeszteni már sokkal könnyebb, végül is a forma alakítása a szükséges helyeken gyapjú hozzáadással történik. Az enyém (pardon, nem az enyém, hanem Olivéré) is ezért lett kb. háromszor akkora, mint ahogy lelki szemeimmel terveztem. Bevallom a vége felé már igencsak vártam, hogy ne vegyek észre rajta semmi csinálni valót.Lehet, hogy a kalapja és a stólája - ez végül is a gyapjas mamut saját haja, szóval a gyapja akart lenni - is ezért sikerült kicsit varieté táncosnősre.
Még gyorsan hozzáírom, hogy a mamutka 34 cm magas és a rengeteg gyapjú ellenére csak 35 dkg.

2010. március 15., hétfő




A két utolsó munkámat megmutatom. Mind a kettő tűnemezzel készült. A technikáját a netről lestem el, nagyon élvezetes volt kipróbálni, nekem hogy jön össze. Hihetetlen, milyen engedelmesen formálódik a gyapjú az ember keze között, talán az agyagozáshoz lehetne hasonlítani.

A nyuszit a közelgő Húsvét inspirálta. Zöld, mivel éppen csak ilyen gyapjúm volt, de ráfoghatjuk, hogy ez a tavasz színe, meg aztán olyan szépen összejött a trikolor is.
A másik pedig anyukám kedvenc énekese volt. Nem baj, ha nem ismeritek fel a "mű" alapján. Voltak a családtagok részéről olyan vad tippek, hogy Mátyás király, Voltaire, én saját magam, stb. Anyu sem ismerte fel első nekifutásra, de később mindig emlegette hogy tényleg pont olyan, mint Jimmy. Már miután meg kellett mondanom, ki is ő. De azt hiszem, ez igazán nem számít. Ami számít, hogy anyu a 90. születésnapjára kapta a kis portrét. Isten éltessen, Anyu!