Esténként tévézés közben remekül lehet tűnemezelni, így született ez a kis nyakbavaló a napokban. Ilyen piciben még nem próbálkoztam a tűnemezeléssel, de a  jó nagy mammut és a nem sokkal kisebb marabu után ezt is élveztem. Ha nem sietek annyira készen látni, még megpróbálhattam volna vizesen átgyúrni, hogy eltűnjenek a szúrás nyomok, de hát siettem.

A képek egyébként a teraszt befutó vadszőlő félárnyékában készültek, fehér kartonlap  háttérrel, önkioldóval, 1/2000 idővel és 2,8-as blendével. 

Úgy látszik, használt, hogy a hétfői bejegyzésben nyilvánosan színt vallottam a nyári "semmittevésről", legalábbis annyiban, hogy most már nagyon be akartam fejezni a marabut. Meg is mutatom izibe.

Valami vastagabb, műanyag borítású villany vezetéket vettem pár métert, abból alakítottam ki a vázat, persze az egész nem olyan stabil, a széles tappancsok ellenére sem. A fotózáshoz is támaszkodnia kellett, ahogy a képen is látni. Először a drapp gyapjúval alakítottam ki a teljes formát, úgy nagyjából, azután alakítgattam és öltöztettem fel. Gyerek kezébe nem való, mert nincs keményre szurkálva. Inkább csak úgy nézegetni :)

Rövid mentegetőzés

A nyár gyorsvonati sebességgel telt el, pedig azt hittem, most aztán annyi időm lesz és annyira szabad leszek. De jó volt ez így is. A nemez kicsit háttérbe szorult - illetve nagyon- , de itt van a szeptember (amire úgy tekintettem a nyári két hónap alatt, mint a tavaszi megújulásra) és  ismét munkára fogom magam.

Már készül az újabb marabum, mert ki tudja miért, de vonz ez a madár. Remélem hamarosan bemutatkozhat. Tűnemezzel készítem, drótvázra építve, de még mindig találok rajta csinálni valót.

Azért képet is szeretnék mutatni, bár ez nem nemez-téma. Nagyon ajánlom kisgyermekeseknek az ausztriai Bad Gleichenbergben lévő Styrassicpark-ot egy rövid kirándulásra. Nincs túl messze, de mi azért ott aludtunk egy éjszakát a lábakon álló házikóban, így két napon át sétálgathattunk a földtörténet középkorában, légvárazhattunk, mozizhattunk, este tábortüzezhettünk a zsákbanfutás után és közben a gyerekek hallatlanul élvezték nomád körülményeket.

Mit tett a zölddió?

Rászánta már valaki magát a zölddió eltevésre?

Gyerekkori élményem volt a szovjet import zölddió befőtt, amit jó édes, fényes fekete szeletekben lehetett nassolni. 

Már jó pár éve szemeztem a házunk előtt álló vén diófa dióival, de vagy az optimális időszak előtt, vagy után. Idén pont jókor jutott eszembe a nosztalgia befőtt és legott leszedtem kb. 2-3 kiló diót. Ránézésre keveselltem, de a fa túl magas volt a lelkesedésemhez képest, így ezt a csekély mennyiséget kezdtem szurkálni, az utasítás szerint. Kétségtelenül írta a recept, hogy megfesti a bőrt, de az én kezem csak szép almazöld lett a dióból kifolyt létől. Ez a kedves szín viszont hamarosan "előhívódott" és váltott barnásfeketére. Akkor elő a gumikesztyűt, a bal kezemre, mert a jobban a szúrószerszám csúszkált, kesztyű nélkül. Jól oda kellett neki vagdosni, mert már elég kemény volt a belseje, de hát ha már elkezdtem...

Úgy másfél órát szurkáltam, mire végre nagy nehezen elfogyott. Most 20 napig áztatgatom váltott vízben, a többit majd meglátjuk. A végén csak meghálálja a gondos törődést...

Most tisztára buggyant sárkánytojásnak néz ki.

A fenti bevezető azt hivatott bizonyítani, hogy a "művészi" ihletet olykor (gyakran) a józan, gyakorlati megfontolás hívja életre. Egyszóval kicsit áztatni akartam a kezeimet jó meleg szappanos vízben, így hát elő a gyapjús dobozt. Egy öreg olajfa alakult mindebből. Változatlanul a színén raktam ki a képet és most is van egy semleges színű, vastagabb alátéte, már a tartása miatt is. A fotó színei némileg csalnak - több képet készítettem különböző beállításokkal, még ez lett a legjobb - de a valóságban mégiscsak tompábbak a színek.

(Utóirat: A körmeim és a kezem maradt barna.)

...és ez itt most a reklám helye:

Nem bírom ki, hogy ne írjak pár sort arról az elragadó vidékről, ahol most hétvégén három napot töltöttünk. Az Őrség adott otthont a nemzeti parkok hete pityerszeri rendezvényének, ahol valamennyi magyarországi, sőt a burgenlandi és a szlovén Goricko nemzeti park is bemutatkozott. A látogatók szekértúrán, gyalogos és biciklitúrán vehettek részt, vagy elektromos kisautóval (hm, persze kissé tájidegen :) látogathatták meg a környék erdeit, ahol szakszerű vezetés mutatta be az erdő életét. A mi vezetőnk fogott nekünk sárgahasú unkát (...jé, ez ilyen pici?) és a tenyeréből mutatta meg a szitakötőlárvát, ami ebben az álcában síma "bogárnak" látszott...Annyi prospektust begyűjtöttem, mint egy tízéves. Aztán este a hőséget csillapító szélben, fenn a Keserűszeren, a teraszra kiülve csemegéztem a jobbnál jobb programok között, azon elmélkedve, hogy legközelebb  hajnali madárlesre menjek, vagy inkább denevérhálózásra, mert az overallos barlangtúra talán már nem való nekem. De komolyra fordítva, nagyon-nagyon gazdag a magyar nemzeti parkok kirándulás és túra kínálata, érdemes a gugliban rákeresni. Az egyik kép egy tókát és mögötte a sátrakat, a másik az egy időben zajló pityerszeri parasztolimpiát mutatja.

De megmutatom a szálláshelyünket is, mert kiválónak találtuk a Galambdúc vendégházat,  és Erika olyan kedves és közvetlen vendéglátó, hogy megérdemel egy kis hírverést. Amit a vendégházak általában csáberőnek tüntetnek fel: a csend, a nyugalom, az itt tényleg kézzelfogható volt és amennyi csillag volt pont felettünk az égen! De túl a csillagokon, a négy apartman vadiúj, kifogástalan, tágas, jól felszerelt, minden igényt kielégítő és akkor még nem is írtam az esti szénaillatról...