2010. április 22., csütörtök

A motiváció nagyon erős dolog, és Olivér nagyon akart Anyák napjára ajándékot készíteni anyukájának és a másik nagymamának. A gyúrást persze inkább én csináltam, mert azt ő megunta hamar, de a színeket egyedül rakta ki és a locsolás, simogatás is tetszett neki. A végén nagyon büszke volt a műveire. A Flickr-re tettem fel még képeket.

2010. április 18., vasárnap



Leírom, hogy csináltam a karkötőket - azok számára, akik még nem csináltak ilyet, de szeretnének: 

A kézfejemre, de inkább kicsit feljebb, az ujjaimra tekertem a gyapjút jó vastagon, de ott is igyekeztem szűkebbre venni, mivel már az első nedvesítés után meglátjátok, mennyire nyúlik az egész, megszűnik a gyapjúnak az a rugalmassága, ami szárazon megvan. Összefogtam   tehát szárazon, gyűrű alakúra, és megtűztem a nemezelőtűvel - mondjuk 4-5 szurkálással. Többel nem szabad, mert az összeszorítaná a gyapjút. 

Nagyon finoman elkezdtem meleg, szappanos vízzel simogatni, formázgatni  (vagyis a széleit behajtani). Pár perc múlva ráfektettem a szárazon előkészített, más színű gyapjúcsipedeteket (tényleg csak nagyon keveset), amiket finoman átnedvesítettem, áthúztam a szappanos vízen. Mindezt egy kis műanyag tálcán, amibe egy buborékfólia darabkát tettem.
A kis gyapjúcsipedetek persze nem nagyon akartak a helyükön maradni, ezért egy zsebkendő méretű puha függöny darabba hajtottam a karkötőt és így, ismét meleg, szappanos vízzel locsolgatva, körbe körbe simogatva, óvatosan tömörítettem. Ha túl soknak tűnt a szappan  vagy a víz, kinyomkodtam, és folytattam. Viszonylag gyorsan, kb. 5-10 perc múlva már volt olyan állapotban, hogy a hálót levéve lehetett folytatni.

Először buborékfólia darabkán, majd bátrabban egy bambusz tányéralátéten gyúrtam tovább, úgy hogy körbe forgattam a tenyerem alatt és sodortam, mint a buci nudlit. Közben kapta a forró (már nem szappanos) vizet és lehetett egyre nagyobb erőt kifejteni. Volt, amelyiknél kellett is, mert túl nagyra sikerült és "össze kellett menetni". A végén még a nyújtófát is bevetettem a végső tömörítéshez.

Utána öblítés, a második vízbe kicsi ecet hozzáadásával. Pohárra húztam pár órára, de ez nem is lett volna fontos. Van közöttük egész puha, amit biztos lehetett  volna még tömöríteni, (a piros-fekete) meg van közöttük olyan kemény, hogy csak na, meg van közöttük pont jó is.

Ezt a karkötő készítés technikát persze nem én találtam ki. Bulkay Julianna könyvecskéje volt az egyik kiinduló alap és egy YouTube videó a másik.

2010. április 11., vasárnap

 Mi az a medvehagyma? Egy jó kis kirándulás Kisgyón felett, a Bakonyban, azután 3 óra levélmosás, vagdosás, olajozás, sózás, tömködés üvegekbe, megint olajozás.












Az előbbieken túl felséges zsenge fokhagyma-illatú snidling, ami a fenti tartósítás után szinte minden ételbe illik, és ha az élettani hatását is figyelembe vesszük - minden bajra orvosság.


Nekem nagyon új volt, mivel eddig sem gyógy- sem nem gyógynövényt nem gyűjtögettem. Feltéve, hogy nem tépkedtem hozzá gyöngyvirág levelet, nem bánom, hogy megismerkedtem vele. A mai mascarponés tészta kapott belőle rendesen és csak javára vált.



A net tele van változatos receptekkel, de nekem a fő gondom nem az volt, hogy mibe és hogyan tegyem, hanem a tartósítás, mivel vagy 4 kilót szedtünk. Végül a fent leírtak mellett döntöttem, bízva abba, hogy nekem is eláll (ha előbb el nem fogy) egy évig, mint azt több helyen olvastam.
Ennyi lett.





Ja, ez egy filces blog :)
Azért csináltam ma egy karkötőt, de ezt nem szabad magában fotózni.

2010. április 9., péntek

2010. április 7., szerda

A kedvenc linkeket elkezdtem felmásolni a könyvjelzők közül, de rájöttem, gondot okoz, melyik weblapot hagyjam ki, annyi a világhálón a szuper nemezes lap. Így aztán a többség maradt a gépen, a könyvjelzőknél. A magyar lapok is mind (?) megvannak,  és mivel senkit sem szerettem volna kihagyni, a linklista maradt a kedvencekben.