Ebben a távoli városban vagyok már három hete és egész addig maradok, amíg lehet és amíg kell. A nemezelés most teljesen háttérbe szorult, mert más tölti ki a napjaimat, ha újra nekilendülök, és lesz mutogatni valóm, majd jelentkezem :)) Amúgy egész jó itt.

Itt egy újabb vadító nyári szett, a fülbevalóim különösen a szívemhez nőttek (attól persze akár eladósorba is kerülhetnek).
Technikailag senkinek sem okozhat gondot az elkészítésük. Ha valaki meg szeretné csinálni és  kell egy kis segítség, írjon nyugodtan.

 A 24 órás alkotónap (mínusz egy kis alvás) sok nemezeléssel és közben sok beszélgetéssel telt. Zsuzsa és a nemez bemutatkoztak egymásnak és az eredményt szemlélve kölcsönös szimpátia alakult ki.

A gyapjú engedelmesen viselkedett a friss kézműves szappanos ujjai között és  apránként feltárta titkát: milyen is az, amikor a saját törvényszerűségei és az alkotó akarata összhangba kerülnek.

A tanítónak pedig mi más lehet az öröm, mint a megszületett igényes alkotás és alkotója büszkesége.

A színek élénkebbek a valóságban. Mindhárom nyaklánc hasonlóan készült, a pinknél kénytelen voltam valamit kitalálni, mert az alsó ív túl hosszúra sikerült. Így elvágtam és egy külön nemezelt kis pánttal átkötöttem.

A sárgára valami kívánkozott, de a gyöngyözést sem akartam túlzásba vinni, ezért csak a belső pántra került a díszítés.

A piros úgy jó, ahogy van :)), szóval a piroshoz nem kellett külön hozzányúlni, részben mert eleve mintás, részben rusztikussága miatt ezt már nem volt szabad tovább cifrázni. 

 

Kétszer nemezeltünk a tavasszal unokám ovijában. Az első alkalommal ismerkedtünk a gyapjúval és a gyúrást, hömpölygetést próbálták ki a gyerekek. Szép tarka labdácskák születtek. Volt akié jó keményre sikeredett, volt akié a szép színekkel tűnt ki.
A következő alkalommal Anyák napi képecskét készítettünk. Ez már izgalmasabb, igazi alkotómunka volt. Háttérnek előnemezt használtunk, arra kerültek fel a színes gyapjútincsek.
A hosszasabb gyúrásra már volt aki kicsit kifáradt, de őket is lelkesítették a társaik már kész képei, így a végeredményként igazán ügyes kis gyermekmunkák születtek.
A 4-6 éves picik nagyon tudtak koncentrálni abban a két órában, amíg a művek elkészültek. Az óvónénik is besegítettek, főleg a technikai részben és a nagy közös munkát követően külön foglalkozást tartottak azoknak a gyerekeknek, akik még ki akarták próbálni a nemezelést.

Ezzel a két szépséges vadiúj, házi készítésű orsóval követtem el az illusztrációként mellédobott rémséget. Mentségem csak annyi, hogy ez az első kísérletem. Készült még egy nekifutásra egy fehér és egy sárgászöld motringocska - hátha más színnel az eredmény is más - de ez nem jött be. 

Túlsodródtak? Akkor mennyire kell megsodorni? Túl nehéz az orsó? Szalaggyapjú vagy a paplan alkalmasabb erre a célra? Miért sodródik össze saját magával, ha már nem feszítem a szálat? Ha meg nem összesodródik, akkor szétsodródik. Hát ezt nem értem...:((

Mivel mindháromnál ugyanaz volt a gondom, most nyilvánosan kell dicsekednem a mai munkámmal, hátha valaki felvilágosít, hogy a sok- sok gyakorláson kívül, mit kellene másként csinálni!

Help!

Mivel kevésnek tűnt a saját festésű sötétzöld gyapjúm, a belső részt sárgával raktam ki. Érdekes eredmény született a kigyúrás után, mert a nagyon finom szálú sárga egész más textúrát eredményezett, mint a durvább zöld. A hat rétegből jó vastag nemez lett, de ettől függetlenül ezt a táskát sem lehet agyonterhelni, úgy gondolom. A fület végül belevarrtam a táska két belső oldalába, ez is tartósnak tűnik. 

A madárkák színe a benemezelődés után finoman összemosódott, a tónusok lágyabbak lettek.

  

   

A táska, amit ez a két szépséges kismadár díszít, most szárad. Majd azt is felteszem, de ezen a képen, amit még a gyúrás előtt készítettem, sokkal szebben mutatnak a madárkák. A jobb oldali itt még nincs teljesen készen, mert még több kis részletet hozzátettem.

Mielőtt a táska gyúrásához fogtam, a madarakat függönydarabka alatt igyekeztem jól benemezelni, folyamatosan ellenőrizve, nem csúszik-e el a felrakott minta.

A táskát jó erősre gyúrtam, ez sikerült is, viszont nem tett jót a mintának, mert a zsugorodáson túl, az apró részletek elvesztek. Mindegy, ez is tanulság. Gondom volt még a füllel, mert másként akartam eredetileg - de hát minden nem sikerülhet :)). Így is elég volt kitalálni, hogy rögzítsem a már félkész fület.

Egyébként ez a madárka a gyurgyalag.

Imádom a gyurgyalagot!

Húsvéti táska a friss tavaszi zöld  kedvelőinek. A kis neszeszer a belső zsebet hivatott pótolni, bár egy azért  készült, de keveselltem, mivel magam is nagy nagytáska párti vagyok, ott viszont szükségszerű a rendszerezés.

Méretei ellenére a táskát nem célszerű megtömni, szóval ebben nagy súlyt nem lehet cipelni, de alkalomra igazán blickfangos lehet és biztos feltűnik a kézműves dolgok kedvelőinek.

A záródás mindig problémát jelent, most úgy oldottam meg, hogy a hátsó lapon rögzítettem csomóval egy pántot, amit az elején két lyukon átvezetett és áthurkolt pánton lehet átbújtatni.

LÁNYOK, SOK LOCSOLKODÓ LEGÉNYT KÍVÁNOK NEKTEK!

Felirat hozzáadása

Engem is megihletett a közelgő Húsvét és ez a négy tyúkocska - egy inkább kakas - született, stílusosan tojásmelegítőként. A tarajukat egybe nemezeltem a testükkel, a csőr és az alsó taréj külön készült és egyszerűen felvarrtam.
Hát most itt kotkodálnak.

Ennek a nem tudom minek nevezhető edénykének az az érdekessége, hogy az üreges fülét együtt nemezeltem az edény testével. A gyúrás sem volt klasszikus, mivel szinte csak kézben simítgattam, dörzsölgettem, a ráhelyezett minta és a különleges forma miatt.

Utóbb úgy látom, a 8 réteg gyapjú sok volt neki, valószínűleg ezért nem sikerült a ráncokat teljesen eltüntetni. Amivel még nem vagyok elégedett, az a ráhelyezett piros minta, amin túl erősen átütött az alatta lévő gyapjú és nem túl szépen ráncolódott be. A piros sálszerű anyagot egy turkálóban vettem, fogalmam sincs, miből van, de gyaníthatóan műszálas. Hogy ennek köze van-e a benemezelődéshez, azt e pillanatban nem tudom, majd, ha több gyakorlatom lesz a különböző anyagokkal :))

Ez a vicces nyaklánc úgy készült, hogy sokáig-sokáig hömpölygettem a golyócskákat, bevallom, nem egy változatos munka - aztán a sötétkék kígyót felszabdaltam eltérő méretű darabkákra és a végén még a tenyeremben átgyúrtam, hogy a vágás felület is megnemezelődjön kicsit. A fülbevaló is csak egyszerűen fel lett fűzve. A kettőt együtt viselni csak bátraknak ajánlanám.

Elégedetlen voltam a meglévő sárgámmal, ezért megfestettem egy három méteres gyapjú szalagot Sewo porfestékkel. Fövés közben a fazék egyik oldalához beöntöttem egy egész kevés türkizkék festéket. Az eredmény nekem nagyon tetsző sárga-világoszöld színátmenetes gyapjú lett, ami a nemezelés után nem annyira jött ki, viszont szép élénk, friss színt adott.

Először a kisebb tok készült el, utána a neszeszer. Most is négy rétegben raktam ki a nagyon finom szálú, 18 mikronos gyapjút, de a rétegek is lehelet vékonyak voltak. A zsugorodás nagyon nagy volt, a felére ment össze a kirakott minta. A neszeszer így 16x11, a kicsi tok pedig 6x12 cm lett. Pont jó méret az én Samsung tologatós telefonomhoz. A virágfejek alá tettem egy-egy kis átnedvesített gyapjú gombócot, ezért  kiemelkedik a nemez síkjából. 

Szárításnál az ilyen üreges formákat feltétlen ki kell tömni - hacsak nem akarunk palacsinta-lapos formát - nekem erre a célra többször használatos papírtörlő lapkáim vannak, amit a száradás után kilapítgatok és többször használok.

A neszeszer belsejébe is tettem egy kis mintát: csak levélkéket, mert a virágot oda már soknak találtam volna.

Bár az árvácskát még télen is látni a virágágyásokban, én most tavaszvárónak készítettem.

Leírása (sajnos erről nincs fotó): kör alakban tettem ki 4 rétegben a gyapjút. Az első átnedvesítés után kerültek rá az eltérő színek, ill. árnyalatok. Kicsit meghengergettem és amikor már kapaszkodtak a szálak, kialakítottam a szirmokat. Az igazi gyúrás, most már jó meleg vízzel, ezután következett. Szükség szerint még gyúrás közben is megvagdostam. Öblítés után a közepeket hátulról összehúztam és a szirmokat kicsit megigazgattam. Csodálatos, hogy a már kész nemez úgy marad, ahogy csak akarom!

Még egy kis halacska...
A hasa ennek is üreges, jól kitömve szárítottam. A készítése pont úgy történt, mint az elsőnél.

Elég sok szép színű maradék gyapjúm van, ezért nekiálltam halazni. 

A fenti képen az első kirakást lehet látni, még gyúrás előtt. Mire elkészül az egész, az élénk színek némiképp eltompulnak, mivel az alap gyapjú szálai átszövik egy kicsit a felületet is. Itt most nyers színű gyapjú volt az alap, amire fátyol vékonyságban kiraktam a különböző színeket, majd egy vékony szúnyogháló (lehetett volna függöny darab is) alatt finoman rásimítgattam az alapra. Utána pici tincseket húztam ki a színesekből és átnedvesítve felhelyeztem a mintának szánt motívumokat. 

De nem mondtam el még az elejét az egésznek: buborék fóliából kivágtam egy ovális formát és arra kezdtem kirakni a fehér gyapjút, mindkét oldalon, mivel üregesre akartam a halacskát. Hogy mindkét oldala egyforma legyen, lefotóztam az elkészült első oldalt (ez látható a fenti képen) és ez alapján sikerült a másik oldalt is ugyanúgy kirakni.

Folytatva akkor: a minta kirakása után a finom hengergetés következett, gyakori ellenőrzéssel, nem másztak-e el a gyapjútincsek. Amikor már alakult a dolog, nekiálltam az ollóval megszabdalni az uszonyokat és utána még gyúrni, gyúrni. Egy idő után kiszedtem a száján át a fóliát és simogattam még szappanos kézzel az orra fölött, meg az álla alatt, hogy szépen álljon az egész.

Öblítés után puha papírral tömködtem ki, hogy formára száradjon.

Már készülök a következőre :))

Santi élete utolsó négy hónapját nálam töltötte. A lányom kutyusa, de amikor betegen rendszeresen gyógyszerezni kellett és meleg lakásra, meg napközbeni babusgatásra volt szüksége a hajlott korú kutyusnak, hozzám költözött. Hatféle szívgyógyszernek köszönhetően viszonylag jól megvolt, bár a nap nagy részét pihenéssel töltötte. Két hete kezdődött, hogy a hátsó lábaira nem tudott ráállni. Az állatorvos különböző gyógyszerekkel, köztük erős fájdalom csillapítóval kezelte, de a lábra állás mégis olyan fájdalommal járt Santinak, hogy végig sírt, nyüszögött, le-le rogyott. Az utolsó napokban egy hatalmas törülközőbe fogva, ketten cipeltük le az udvarra, hogy pisilni tudjon.

Pénteken kellett elköszönnünk tőle.

A lányomnak készített nemez képpel neki állítottam emléket. Amikor a hat éves Olivér meglátta, percekig csak állt és nézte, aztán elkezdte simogatni a puha gyapjút…  

In memoriam Santos