2011. június 7., kedd


Talp-téma
A korábban megmutatott kunkori orrú mamusznál boszorkányöltéssel varrtam fel a sertésbőr talpat, amit először kb. centinként körbelyukasztgattam, bőrlyukasztóval. Utána gombostűvel próbáltam némileg a megfelelő helyen rögzíteni és a cipőkellékesnél vett viaszolt madzaggal végigvarrogattam. A kanyaroknál kellett jobban figyelni az egyenletes "hullámzásra", ahol nem túl jól sikerült, ott pici kúpos fogóval utólag remekül lehetett igazgatni a madzagot, ill. a bőrt hullámzóra kihúzni.
A ragasztott talphoz vettem ilyen talpgumi-szerűséget, amit ollóval papírsablon mentén remekül tudtam vágni. A sarokhoz külön szabtam egy darabkát. A ragasztó szintén a cipőkellékestől származik, nem tudom a nevét, sárga, olyan sűrű, mint a méz és észveszejtő a szaga. A cipész ismerősöm szerint Palmatext jobb erre a célra, hát majd legközelebb kipróbálom.
A kész talpat meg kellett körben csiszolgatni. Én egy motoros köszörűt használtam, amit nem erre a célra találtak ki. Hm. Kicsit azért lehetett vele finomítani a vágás nyomokat. De porzott a gumi (szájmaszk is kellett), és itt-ott bele is szaladt a gyorsan forgó köszörűkő. Meg az ujjaimra is igencsak vigyázni kellett. Azt javaslom, ha valaki ragaszkodik ehhez a talp féleséghez, menjen el egy cipészhez, aki biztos szívesen körbecsiszolja a talpat az erre való géppel.
A ragasztás és a csiszolás után a kaptafával együtt egy szétvágott harisnyanadrág szárral szorosan körbetekertem, ez volt a szorítója.
A végeredmény: a képen látható bordó mamuszt  magamnak csináltam, hogy végre kipróbálhassam, hogyan is működik. Szóval, kaptafa ide, kaptafa oda, bizony nagyobb lett a kelleténél (pedig a kaptafára száradáskor alig tudtam felhúzni), ami, ha zoknival veszem fel nyilván nem gond, meg hát szoba papucs, leffeghet egy kicsit a sarka :))
Persze, ha túl jól sikerült volna, nem sürgetne semmi, hogy nekifogjak egy újabbnak, így viszont már tudom, mit kell másképp csinálni :))


2 megjegyzés:

  1. Hogy Te milyen ügyes vagy, ez igen.
    Ma én is próbáltam egy cipésszel bótolni kaptafa űgybe, nem volt sikerem :((... eltüzelte évekkel ezelőtt, már nem készítnek kaptafát... talán valahol csak találok.

    VálaszTörlés
  2. Én is csak kölcsönbe kaptam, ill. kettőt örökbe :)
    Amúgy bevontam nejlonnal (egy nejlonzacskóba dugtam és körberagasztottam) a nedvesség miatt.
    És nem véletlen írtam, hogy mazochistáknak való, mert hogy nagyon nagy munka, és látod, nem teljesen vagyok elégedett vele.

    VálaszTörlés