2010. november 28., vasárnap

Van egy jól sikerült virágom :) és valaki kérte, hogy készítsem el lila árnyalatból is. Kettőt készítettem, másféle lilákból. Az "eredeti" hatalmas nagy, a mostaniak már hordhatóbbak - ami a méretet illeti - mert a virág átmérője 8-9, a lábbal együtt kb. 15 centi.





A közepét most is egy hungarocell tojáson kezdtem,


majd kézben fejeztem be:


A szirmokat a már régebben leírtak szerint nemezeltem és gombostűzve, pohárba nyomva szárítottam:


Aminek viszont nagyon örülök, az az festés. Laurának köszönhetem, hogy inspirációt adott. Tavasszal már próbálkoztam a festéssel, de olyan  eredménnyel, hogy elment a kedvem egy időre. Most viszont szalaggyapjúval álltam neki. Igyekeztem részben egyenletes színt (a narancsnál), részben többféle árnyalatot létrehozni. Semmi kutyakefés "kártolás", mint a tavaszi festésnél, amit bundagyapjúval próbáltam és a legóvatosabb kezelés ellenére is jól összefőtt. A mostani festés egy nap alatt megszáradt és az egyik virágnál már a saját lilámat használtam. A lila egyébként türkizkékből és pinkből jött létre (csak ilyenem volt). A világos sárgás zöldes pedig citromsárgába kevert leheletnyi kékből. A többárnyalatú lilához festés közben a fazék egyik felébe töményebb kéket öntöttem és nagyon nem bolygattam a festőlét.


Ami némi aggályt jelent, a szín rögzítése. Az első öblítőlé jól elszíneződött, a második, amibe ecetet is löttyintettem, az már nem, ami azért nem nyugtatott meg teljesen.  


2 megjegyzés:

  1. Hello :)
    Beautiful works, beautiful blog!

    Greetings :)
    Dorota from Poland

    VálaszTörlés
  2. Thanks for your message Dorota,
    Greetings,
    Agnes

    VálaszTörlés