2010. november 28., vasárnap

Van egy jól sikerült virágom :) és valaki kérte, hogy készítsem el lila árnyalatból is. Kettőt készítettem, másféle lilákból. Az "eredeti" hatalmas nagy, a mostaniak már hordhatóbbak - ami a méretet illeti - mert a virág átmérője 8-9, a lábbal együtt kb. 15 centi.





A közepét most is egy hungarocell tojáson kezdtem,


majd kézben fejeztem be:


A szirmokat a már régebben leírtak szerint nemezeltem és gombostűzve, pohárba nyomva szárítottam:


Aminek viszont nagyon örülök, az az festés. Laurának köszönhetem, hogy inspirációt adott. Tavasszal már próbálkoztam a festéssel, de olyan  eredménnyel, hogy elment a kedvem egy időre. Most viszont szalaggyapjúval álltam neki. Igyekeztem részben egyenletes színt (a narancsnál), részben többféle árnyalatot létrehozni. Semmi kutyakefés "kártolás", mint a tavaszi festésnél, amit bundagyapjúval próbáltam és a legóvatosabb kezelés ellenére is jól összefőtt. A mostani festés egy nap alatt megszáradt és az egyik virágnál már a saját lilámat használtam. A lila egyébként türkizkékből és pinkből jött létre (csak ilyenem volt). A világos sárgás zöldes pedig citromsárgába kevert leheletnyi kékből. A többárnyalatú lilához festés közben a fazék egyik felébe töményebb kéket öntöttem és nagyon nem bolygattam a festőlét.


Ami némi aggályt jelent, a szín rögzítése. Az első öblítőlé jól elszíneződött, a második, amibe ecetet is löttyintettem, az már nem, ami azért nem nyugtatott meg teljesen.  


2010. november 26., péntek

Téli szél lengeti a mai sálat...


Ez nem háromszögletű, hanem klasszikus, hosszúkás forma. A két végén és a közepén rojtok vannak. Most már tudom, mit csinálnék másként rajta, de azt majd legközelebb.

2010. november 25., csütörtök


Itt még a szeme nincs rendben. Mivel nagyon kilógott az összképből, ezért tompítani kellett egy flitterrel (köv. kép). A belseje üreges, száradásnál papírtörlővel tömtem ki egy kicsit. Lehetett volna több réteget is feltenni, de azért így is jól tartja a formáját.


Kivettem a szabadba is, hogy más fénynél is látni lehessen.
Egyébként úgy készült mint egy szemüvegtok, csak másként :)

2010. november 24., szerda


Adventi vásár
Jó volt, annak ellenére, hogy hideg volt kinn állni. Sok tapasztalatot nyújtott.

2010. november 19., péntek


A vásár előtti utolsó nekibuzdulásként készítettem néhány kitűzőt. Először ki kellett kísérletezni papírhajtogatással, hogy nagyjából milyen a kála "szabásmintája". Két különböző méretet csináltam, a kicsi virágfeje kb. 5 cm, a nagyé 9-10. Az összeállításnál megpróbáltam a hímzőfonallal összevarrni, de nem találtam szépnek azt, ami a hátulján látható volt. Igaz, a kitűző alap is csak varrva van, de az lényegesen kevesebb öltés. Aztán jött a hobbi boltban kapható ékszer ragasztó. A neten nagyon sok gyönyörű virág van, fogalmam sincs, hogy állítják össze, biztos titok (vagy lehet, hogy ragasztják?). Az viszont nem titok, hogy a beragasztózás után vastagon körbetekertem papírzsebkendővel, ruhacsipesszel összefogattam és így maradt egy éjszakán át. Ja, és úgy szárítottam a nedves nemezt, hogy a kívánt hajlításokat gombostűvel fogattam meg.