Elég sok szép színű maradék gyapjúm van, ezért nekiálltam halazni. 

A fenti képen az első kirakást lehet látni, még gyúrás előtt. Mire elkészül az egész, az élénk színek némiképp eltompulnak, mivel az alap gyapjú szálai átszövik egy kicsit a felületet is. Itt most nyers színű gyapjú volt az alap, amire fátyol vékonyságban kiraktam a különböző színeket, majd egy vékony szúnyogháló (lehetett volna függöny darab is) alatt finoman rásimítgattam az alapra. Utána pici tincseket húztam ki a színesekből és átnedvesítve felhelyeztem a mintának szánt motívumokat. 

De nem mondtam el még az elejét az egésznek: buborék fóliából kivágtam egy ovális formát és arra kezdtem kirakni a fehér gyapjút, mindkét oldalon, mivel üregesre akartam a halacskát. Hogy mindkét oldala egyforma legyen, lefotóztam az elkészült első oldalt (ez látható a fenti képen) és ez alapján sikerült a másik oldalt is ugyanúgy kirakni.

Folytatva akkor: a minta kirakása után a finom hengergetés következett, gyakori ellenőrzéssel, nem másztak-e el a gyapjútincsek. Amikor már alakult a dolog, nekiálltam az ollóval megszabdalni az uszonyokat és utána még gyúrni, gyúrni. Egy idő után kiszedtem a száján át a fóliát és simogattam még szappanos kézzel az orra fölött, meg az álla alatt, hogy szépen álljon az egész.

Öblítés után puha papírral tömködtem ki, hogy formára száradjon.

Már készülök a következőre :))

Santi élete utolsó négy hónapját nálam töltötte. A lányom kutyusa, de amikor betegen rendszeresen gyógyszerezni kellett és meleg lakásra, meg napközbeni babusgatásra volt szüksége a hajlott korú kutyusnak, hozzám költözött. Hatféle szívgyógyszernek köszönhetően viszonylag jól megvolt, bár a nap nagy részét pihenéssel töltötte. Két hete kezdődött, hogy a hátsó lábaira nem tudott ráállni. Az állatorvos különböző gyógyszerekkel, köztük erős fájdalom csillapítóval kezelte, de a lábra állás mégis olyan fájdalommal járt Santinak, hogy végig sírt, nyüszögött, le-le rogyott. Az utolsó napokban egy hatalmas törülközőbe fogva, ketten cipeltük le az udvarra, hogy pisilni tudjon.

Pénteken kellett elköszönnünk tőle.

A lányomnak készített nemez képpel neki állítottam emléket. Amikor a hat éves Olivér meglátta, percekig csak állt és nézte, aztán elkezdte simogatni a puha gyapjút…  

In memoriam Santos  

Akinek előzetesen elmondtam, hogy Albániába készülünk, teljesen ledöbbent. Volt aki a maffiától féltett, volt aki a szegénység látványától. Hát igazából egyikkel sem találkoztunk.

Találkoztunk viszont a  vendégszeretettel, a jóindulattal, szerénységgel és csodálatos tájakkal. A 3300 km-es út során bepillantottunk egy gyorsan fejlődő, de  alig ismert ország életébe. A tengerparton épülő szállodák tucatjai vannak minden városban, a hotelekben minőségi a berendezés és az ellátás. Hihetetlen az emberek segítőkészsége, kedvessége, amit lépten-nyomon tapasztaltunk. Csak ajánlani tudom, hogy ha valakiben van egy csöpp kalandvágy és kicsit hátat akar fordítani a "tucat" nyaralásoknak, fedezze fel magának Albániát, mielőtt még elözönlik a turisták.

Az utak változatosak, ami azt jelenti, hogy az autópályától az egysávos foltozott-gödrösig minden jócskán megtalálható. Azok a bizonyos egysávos-gödrösök szerpentinként kanyarognak fel a hegygerincekre, aztán le a völgyekbe úgy, hogy nincs 50 méter egyenes szakasz rajtuk.  Mi is végigjártunk egy ilyen több mint 100 km-es szakaszt, csaknem egész napos út volt, persze a sok fényképezési pihenő miatt :)) A látvány és a szerzett élmények viszont az izgalmakért is kárpótoltak. 

Pár képpel szeretném bemutatni Albánia megismert arcait.

Talp-téma

A korábban megmutatott kunkori orrú mamusznál boszorkányöltéssel varrtam fel a sertésbőr talpat, amit először kb. centinként körbelyukasztgattam, bőrlyukasztóval. Utána gombostűvel próbáltam némileg a megfelelő helyen rögzíteni és a cipőkellékesnél vett viaszolt madzaggal végigvarrogattam. A kanyaroknál kellett jobban figyelni az egyenletes "hullámzásra", ahol nem túl jól sikerült, ott pici kúpos fogóval utólag remekül lehetett igazgatni a madzagot, ill. a bőrt hullámzóra kihúzni.

A ragasztott talphoz vettem ilyen talpgumi-szerűséget, amit ollóval papírsablon mentén remekül tudtam vágni. A sarokhoz külön szabtam egy darabkát. A ragasztó szintén a cipőkellékestől származik, nem tudom a nevét, sárga, olyan sűrű, mint a méz és észveszejtő a szaga. A cipész ismerősöm szerint Palmatext jobb erre a célra, hát majd legközelebb kipróbálom.

A kész talpat meg kellett körben csiszolgatni. Én egy motoros köszörűt használtam, amit nem erre a célra találtak ki. Hm. Kicsit azért lehetett vele finomítani a vágás nyomokat. De porzott a gumi (szájmaszk is kellett), és itt-ott bele is szaladt a gyorsan forgó köszörűkő. Meg az ujjaimra is igencsak vigyázni kellett. Azt javaslom, ha valaki ragaszkodik ehhez a talp féleséghez, menjen el egy cipészhez, aki biztos szívesen körbecsiszolja a talpat az erre való géppel.

A ragasztás és a csiszolás után a kaptafával együtt egy szétvágott harisnyanadrág szárral szorosan körbetekertem, ez volt a szorítója.

A végeredmény: a képen látható bordó mamuszt  magamnak csináltam, hogy végre kipróbálhassam, hogyan is működik. Szóval, kaptafa ide, kaptafa oda, bizony nagyobb lett a kelleténél (pedig a kaptafára száradáskor alig tudtam felhúzni), ami, ha zoknival veszem fel nyilván nem gond, meg hát szoba papucs, leffeghet egy kicsit a sarka :))

Persze, ha túl jól sikerült volna, nem sürgetne semmi, hogy nekifogjak egy újabbnak, így viszont már tudom, mit kell másképp csinálni :))

Itt van a következő kicsikém:

és egy részlete:

Kb. 27-28-as lehet, ki tudja?

Bár ezt is kaptafán csináltam és vékony gumitalppal láttam el, de a méret kissé bizonytalan. (Valakinek hordania kéne.)

A virágot előnemezből vágtam ki és belenemezeltem az anyagba, a végén pedig láncöltéssel díszítettem. A két levélszerűség külön van ráapplikálva. A leveleket varrtam és a varrás helyét pár szem üveggyönggyel tüntettem el.

Már elkészült végre egy rám való méretű mamusz is, alig várom, hogy nyűhessem - még szárad. Előljáróban annyit, hogy a mamuszkészítés mazochistáknak való :)