Santi élete utolsó négy hónapját nálam töltötte. A lányom kutyusa, de amikor betegen rendszeresen gyógyszerezni kellett és meleg lakásra, meg napközbeni babusgatásra volt szüksége a hajlott korú kutyusnak, hozzám költözött. Hatféle szívgyógyszernek köszönhetően viszonylag jól megvolt, bár a nap nagy részét pihenéssel töltötte. Két hete kezdődött, hogy a hátsó lábaira nem tudott ráállni. Az állatorvos különböző gyógyszerekkel, köztük erős fájdalom csillapítóval kezelte, de a lábra állás mégis olyan fájdalommal járt Santinak, hogy végig sírt, nyüszögött, le-le rogyott. Az utolsó napokban egy hatalmas törülközőbe fogva, ketten cipeltük le az udvarra, hogy pisilni tudjon.

Pénteken kellett elköszönnünk tőle.

A lányomnak készített nemez képpel neki állítottam emléket. Amikor a hat éves Olivér meglátta, percekig csak állt és nézte, aztán elkezdte simogatni a puha gyapjút…  

In memoriam Santos