2010. szeptember 20., hétfő

 
Esténként tévézés közben remekül lehet tűnemezelni, így született ez a kis nyakbavaló a napokban. Ilyen piciben még nem próbálkoztam a tűnemezeléssel, de a  jó nagy mammut és a nem sokkal kisebb marabu után ezt is élveztem. Ha nem sietek annyira készen látni, még megpróbálhattam volna vizesen átgyúrni, hogy eltűnjenek a szúrás nyomok, de hát siettem.
A képek egyébként a teraszt befutó vadszőlő félárnyékában készültek, fehér kartonlap  háttérrel, önkioldóval, 1/2000 idővel és 2,8-as blendével. 


2010. szeptember 8., szerda

Úgy látszik, használt, hogy a hétfői bejegyzésben nyilvánosan színt vallottam a nyári "semmittevésről", legalábbis annyiban, hogy most már nagyon be akartam fejezni a marabut. Meg is mutatom izibe.
Valami vastagabb, műanyag borítású villany vezetéket vettem pár métert, abból alakítottam ki a vázat, persze az egész nem olyan stabil, a széles tappancsok ellenére sem. A fotózáshoz is támaszkodnia kellett, ahogy a képen is látni. Először a drapp gyapjúval alakítottam ki a teljes formát, úgy nagyjából, azután alakítgattam és öltöztettem fel. Gyerek kezébe nem való, mert nincs keményre szurkálva. Inkább csak úgy nézegetni :)

2010. szeptember 6., hétfő

Rövid mentegetőzés

A nyár gyorsvonati sebességgel telt el, pedig azt hittem, most aztán annyi időm lesz és annyira szabad leszek. De jó volt ez így is. A nemez kicsit háttérbe szorult - illetve nagyon- , de itt van a szeptember (amire úgy tekintettem a nyári két hónap alatt, mint a tavaszi megújulásra) és  ismét munkára fogom magam.
Már készül az újabb marabum, mert ki tudja miért, de vonz ez a madár. Remélem hamarosan bemutatkozhat. Tűnemezzel készítem, drótvázra építve, de még mindig találok rajta csinálni valót.

Azért képet is szeretnék mutatni, bár ez nem nemez-téma. Nagyon ajánlom kisgyermekeseknek az ausztriai Bad Gleichenbergben lévő Styrassicpark-ot egy rövid kirándulásra. Nincs túl messze, de mi azért ott aludtunk egy éjszakát a lábakon álló házikóban, így két napon át sétálgathattunk a földtörténet középkorában, légvárazhattunk, mozizhattunk, este tábortüzezhettünk a zsákbanfutás után és közben a gyerekek hallatlanul élvezték nomád körülményeket.